Már a rómaiak is felismerték a Dunántúl, illetve a Bakony-vidék jelentőségét. Bár a hódítások folytán elsősorban a Balaton-felvidéket szállták meg, ugyanakkor a Bakony legtöbb településén is fellelhetők római kori emlékek, ami arra utal, hogy ezen a területen is jelentős számú római telepedett le.
Időszámításunk kezdetén a Dunántúl római megszállás alá került, és Pannónia provinciaként a birodalomhoz csatolták. Jóval később az őslakosság telepeiből épültek ki a villatelepülések, amelyek a hódítók nagybirtokaihoz tartoztak. Ennek nyomait fedezték fel a mai Akán is.
A jelenlegi falu határán lévő "Írtások" nevű dülőben e korból származó fegyverekre bukkantak, melyeket Veszprémbe szállítottak. |