MŰEMLÉKEK, IDEGENFORGALOM
A falu késő barokk római katolikus temploma műemlék jellegű, 1792-94 között épüft, azóta többször renoválták. Homlokzati tornya van, hajója pedig csehboltozatos, nagyon régi az orgonája is.
A község híres szülöttének állít emléket a Táncsics Mihály Emlékház. Az 1790-ben épült vályogfalú, kétablakos, oromzatos, bal oldalán tornácos szülőházban berendezett emlékkiállítás mutatja be a politikus-író változatos pályájának emlékeit, műveit, köztük az Életpályám című önéletrajzi kötetet, melyben részletesen leírja a faluban töltött éveit.
A község rendszeres, évente megrendezett rendezvénye a szeptemberi Szüreti Felvonulás, ahova a szomszédos falvakból is érkeznek érdeklődők. A túrázni vágyók számára a Táncsics túra útvonala ajánlhatö, amely a környező vidékeket is megismerteti a gyalogos kirándulókkal.
A minden év szeptemberében megrendezésre kerülő 50 km-es emléktúráknak a község a szervezője és kiindulópontja. A gyaloglásban elfáradtak a község éttermeiben pihenhetik ki magukat.